Cole Fletcher

Alibi: Megszülettem. Ugye, nem gondoltátok volna, hogy egyszer én is megszülettem? Hát, de! Aztán tíz évre rá megszületett a húgom is. De ez most nem róla szól.
Suliba jártam, mint mindenki, szerettem lógni, amolyan rebellis típus voltam. Mindig mentem a saját fejem után, mint még ma is. Általában nem hallgattam másokra, főleg, ha rólam volt szó. Hiú voltam kissé mindig is, de nem annyira, hogy ezzel elriasszak magam mellől másokat. Ha elhatároztam valamit, akkor azt akkor is véghezvittem, ha már nem igazán volt rá remény, hogy sikerül. Mindig próbáltam megfelelni a világnak, de nem tudtam. Ezért is lettem amolyan lázadó. Utána magamnak akartam megfelelni. Azzal megelégedtem. Makacs voltam és akaratos. Talán ez vezetett oda, hogy ma már ide-oda tudok ugrálni az időben.
Nem kellett volna odamennem, tudom. Veszélyes volt, de nem hallgattam a mellettem lévőkre. Ott volt a legjobb barátom, akinek segítenem kellett. Ha már másnak nem, legalább neki.
Egy robbanással kezdődött minden. Biológiát és kémiát tanultam az egyetemen. Ezek voltak azok, amik érdekeltek, de ma már nem tudom elképzelni, hogy ismét végigjárjam azt az utat. Ma már egyik sem áll hozzám közel.
Én leléptem edzeni, de Drew, a legjobb haverom még bent maradt a laborban. Próbált engem is unszolni, hogy még maradjak, de nem akartam. Már várt a kondi. Visszagondolva, ott kellett volna vele maradnom.
Mikor éppen az egyetem előtt álltam és beszélgettem a többiekkel, egyszer csak hirtelen mindenki órási zajra és az ablakokon keresztül kitörő tűzre lett figyelmes. Valami felrobbant. Azóta sem lett tisztázva, hogy mi okozta a balesetet. Egy félresikerült kísérlet, talán. Pont ott volt a robbanás, ahol Drew is volt. Visszamentem érte. Mondták, hogy ne csináljak őrültséget, de a legjobb barátomról volt szó. Nem érdekelt mások szava.
Rohantam a lépcsőkön felfelé, ahogy csak tudtam, de nem bizonyult elégnek ez sem. Mindenki fejvesztve menekült ki az épületből, a lányok sikítoztak, a fiúk üvöltöztek, teljes káosz volt. Az egész emeletet ellepte a füst, szinte fullasztó volt már a mennyisége. Mire odaértem már késő volt. Kiáltoztam Drew után, de nem jött válasz. Végül megtaláltam a barátom, de már nem volt magánál. A feje vérzett, szeme csukva volt. Reméltem, hogy csak elájult, de nem. Kitapogattam a pulzusát...illetve ahol éreznem kellett volna a pulzusát, de semmi. Meghalt. Kimúlt. Elment és már nem is jött vissza többet. Teljesen összetörtem, hogy elveszítettem azt az embert, aki elfogadott úgy, ahogy vagyok. Nem akartam elhinni, hogy ez pont velünk történik meg. Reméltem, hogy csak egy rossz álom az egész, de teljesen valós volt. Még az is, hogy szédelegni kezdtem a füsttől.
A szomszédos laborból ismét robbanások zaja hallatszott. Benéztem, de lehet, hogy nem kellett volna. Tele volt veszélyes és mérgező szerekkel az egész helyiség. Aztán ismét egy nagy bumm volt. A következő kép már a fehér kórházi plafon volt. Baszki, nem haltam meg.
Időbe telt, mire felépültem. Négy bordám eltört, agyrázkódásom volt, a csípőm és a térdem kificamodott, a csigolyáim elmozdultak a helyükről és tele voltam vágásokkal. Gondoltam, hogy ez a pokol, de az nem lett volna fehér.
Miután kiengedtek hazaköltöztem, de apámat messziről kerültem. Nem voltunk jóban. Nagyon nem. Sokat kívántam este azt, hogy bárcsak visszamehetnék és megváltoztathatnám a múltat, míg egyszer csak újraéltem az egészet. Nem tudtam, hogy mi ez, megijedtem tőle. Aztán szépen lassan leesett. A radioaktív cuccok robbanhattak rám, aminek ezt a "képességet" köszönhettem. Eleinte utáltam. Aztán később megbarátkoztam vele. Ide-oda ugráltam az időben. Gondoltam, hogy visszaugrok a robbanásig és elrángatom magammal Drew-t edzeni, de akkor nem lenne most képességem. Túlságosan szerettem ezt az adottságot ahhoz, hogy lemondjak róla. Hiú, gonosz és mocsok egy döntés, amiért utálom is magam, de képtelen lennék már nélküle élni.
Gondolkoztam néha a történelem megváltoztatásán, de lehet, hogy csak rosszabb lenne a helyzet, mint amilyen amúgy, szóval nem igen piszkáltam meg. Vagy maximum utána visszaugrottam ismét az időben és helyre raktam. Jó dolog ilyennel szórakozni. Én élvezem. De a jövő izgalmasabb. Főleg azt alakítani. Az ember még csak elképzelni sem tudná, hogy mit rejt az elkövetkező jó néhány év. De szerencsére nekem már volt lehetőségem megtapasztalni is...
Indíték: Általában nyugodt jellem vagyok. Az életet lazán kezelem, független vagyok mindentől és mindenkitől. A magam útját járó magányos farkas vagyok, aki vígan éli az életét, miközben helyrerak pár rosszfiút és utazgat az országban. Nem vagyok az a típus, aki öt percnél tovább képes a seggén ülni egy helyben, de ha hulla vagyok, akkor akár bombával is lehet riogatni, tuti, hogy nem kelek fel. Szeretem, ha a dolgok úgy történnek, ahogy eltervezem. Alapjában véve egy kedves embernek mondanám magam, de ha valaki felhúz, akkor ott kő kövön nem marad.
A szeretteimért bármit megtennék. Bármit. Ha valaki nekik árt, akkor az keresheti a helyet, hogy hova temessék el.
Szeretem a poénokat. Imádom a poénokat. Főleg a jókat. Néha egyesek azt mondják, hogy angol humorom van. Ezt talán anyámtól örököltem, mivel ő brit. Sokáig Londonban éltünk, ami néha hallható az akcentusomon is.
Nem vagyok az érzelmek mester. Általában a negatívakat jobban kimutatom, mint a pozitívakat. Pozitívak maximum a szeretteim felé vannak.
Még sosem voltam szerelmes. Nem tudom, milyen az. Próbálkoztam nőknél...de nem jött be. Rengeteg ideig tartott magamnak is belátnom, hogy a saját nememhez vonzódom, akármennyire is nem akarom. Sokáig undorodtam emiatt magamtól, de aztán szépen lassan kezdtem elfogadni. Ahogy már saját magammal megbarátkoztam, anyámék elé álltam. Anya megértő volt ezzel kapcsolatban, de apám egyből kitagadott. Azt mondta, az ő fia nem lehet meleg. Látni sem akart egy darabig, ami miatt eléggé magamba zuhantam. Akkor zárkózott voltam a külvilág felé. Ha magam alatt vagyok, akkor senkivel sem vagyok képes normális emberi kapcsolatot létesíteni. Ha meglátják a búvalb*szott fejem, az embereknek még az életkedvük is elmegy.
Lassan, de biztosan sikerült elfogadnom, hogy apám hallani sem akar felőlem. Most sem tartom vele a kapcsolatot. De óriási megkönnyebbülés volt elmondani. Nem stresszelek azóta. Csak lazán veszek mindent. Szórakozom, bulizok, sörözök és tévézek. Nem fordítok különösebb gondot semmire...
Kapcsolata a S.H.I.E.L.D-el: Heroes.

Családja: Helen Fletcher, 54, ügyvéd
Carl Fletcher, 58, szintén ügyvéd
Zooey Fletcher, 33, főállású húgi, egyébként egyetemista
Ismert előfordulási helyei: A kocsim.
Háttér: Olvass csak egy kicsit vissza...
Előzőleg elkövetett bűncselekmények: Nyalókalopás, tóban fürdő lányok ruhájának elcsenése, de semmi komoly.

Text by Sigyn, Coded by Gemma A.

LikeDislike