Daniel Heart

Alibi:
Tudtam, valahogy sejtettem, hogy nem lesz jó ötlet felmászni a macska után a háztetőre. Eső után volt, a cserepek csúszósak, alattam London forgalma zúgott el. De én csak másztam, lépésről lépésre, egyre előre. Velem szemben egy pár hónapos fehér, de sárfoltos macsek nyafogott kétségbeesetten. Házunk udvaráról kishúgom, Carla szája elé szorított kezekkel bámulja ügyeskedésemet. Néha néha felsikkant. Egy ilyen alkalommal száguld ki anyám a konyhából, döbbenten követve a kislány tekintetét a tetőre. Rám. Mérgesen rivall, én kizökkenek, megcsúszok, és leesek. Három emeletet zuhanok.


Hunyorogva nyitottam ki a szemeim. Tizenöt éves lehetek. Ja, pontosan annyi, mert abban az évben találkoztam először Jennifer Green-el, életem legelső szerelmével.
De ettől még messze vagyunk.
Egyenlőre csak fekszem a kórházban, sajgó fenékkel és fejjel. A karomat próbálom mozdítani, de reménytelen. Gipsz nyomja mázsás súllyal az ágyba. A lábam? Ujjai mozognak. Lélegezni még tudok, de fájdalmak árán.
Körbenézek a teremben. Mellettem egy őszes hajú nő bóbiskol. Róla, a későbbiekben kiderült, hogy az édesanyám. Apám büszkén szolgált, és meghalt a haza oltárán, a hadseregben. Pontosan két nappal a balesetem előtt kaptuk a gyászjelentést. De akkor, még csak a saját nevemmel sem vagyok tisztában.
Éjszaka van.


A fejmosást megkaptam. Két hét kóma után joggal sértődtem meg, hiszen még az emlékeim sem jöttek segítségemre, hogy felvilágosítsanak mi történt amiért elporolnak.
Egész gyerekkorom kiesett. Erről ezért nem tudok mesélni.
Miután kilábadoztam magam és hazaengedtek, természetesen gyakori vendége maradtam a kórháznak. Megtanultam járni például. Meg az ujjaim rendeltetésüknek megfelelően mozgatni. A középsőt érdekes mód remekül és rengetegszer használtam.
Nem voltam egyszerű eset.
Egy ilyen alkalommal találkoztam Jenniferrel is. A váróban ücsörgött, begipszelt kezét dédelgetve. Első alkalommal csak bámultam rá mint borjú az újkapura.
Aztán beszélgetni kezdtünk.

- De jól vagyok! – nem. Egyáltalán nem érzem jól magam. Hangokat hallok. Kimondatlan dolgokat, amik nem csak nyomasztóak de néha egyenesen félelmetesek, sőt már már bizarrul groteszkek is.
Lehet, a gondolatokba látok bele így?
Mint a Mi kell a nőnek?-ben. Engem is pontosan dilidokihoz küldenek majd.

- Tehát, miért is vagyunk itt Daniel?
- Mr Heart kérem… -vágtam közbe fontoskodva. – Különben is tudja maga nagyon jól…
- Valóban édesanyja említette, de én magától szeretném hallani…
- De én nem érek rá Peter…- Peter Golding. Doktor. Pszichiáter. Kopasz, szemüveges csóka.
Nem érek rá, randim lesz. Jenniferrel természetesen. Igaz csak este és most egy óra van délután, de mire elkészülök… nem bíznék semmit a véletlenre.
- Rendben…akkor mondja el, mi a panasza?
- Unalomitisz.
És ez így ment nagyjából egy éven keresztül.
Mígnem valahogy, valami szerencsétlen véletlen folytán ki nem bújt a szög a zsákból.
Valahogy így kerültem kapcsolatba a S.H.I.E.L.D-el is, legelőször.


Másodjára akkor, amikor húsz évesen, hadirokkantként behívtak.
Jó, hadirokkant voltam. A katonaiskola, a féléves kiképzés után, rögtön, első napunkat éltük a fronton. Még csak ki sem küldtek minket akkor harcolni, de fegyvertisztítás közben, véletlen kibiztosítottam a fegyver.
És hát úgy esett, hogy lelőttem magamat.
Na nem kell aggódni, csak a lábszáramat találtam el, de az is éppen elég fájdalmas volt.
Szóval behívtak. Peter Golding-ról ekkor kiderült, hogy első találkozásunk óta adja le a drótot a barátainknak a különcségemről és állapotomról.
Elsőre nem is tetszettek az öltönyös fazonok.
Ám, amikor apámról és haláláról kezdtek infókat szórni elém, elnémultam és visszaültem a székbe.
Apám is tag volt. S.H.I.E.L.D-es tag, nem is akármilyen, valami mufti lehetett, mert volt pár ilyen kitüntetése is, de anyámnak erről egy szót sem szóltak, így mi sem tudhattuk, és mivel munkáját jól végezte, az én segítségemre is számítanak a továbbiakban.
Hát jó. Azért bepróbálkoztam, hátha ellehetne tusolni leszerelésem okait. Nem lehetett.


- A nyakkendőm oké? A hajam? Várj…az ingem rosszul gomboltam be…
- Nincs semmi baj az ingeddel, a hajad rendben van, a nyakkendőd meg túl szoros. Kapsz így levegőt, te bájgúnár?
Anyu óvó gonddal igazítja meg, és simít végig az öltönyömön. Mosolyog. Zsebembe rózsát tűz. Kész vagyok.
Lekísértem a helyére, én pedig megálltam a pap előtt. Mosolygott ő is. Mindenki mosolygott. Feszengve eresztettem meg egy grimaszt én is. Izgultam. Szívem szaporán vert, mellkasom lüktetett, rémülten rezzentem össze, mikor meghallottam az Ave mariát.
Gyönyörű volt. 18 éves, és gyönyörű. Hófehér ruhában vonult végig a padsorok között. Megfogtam az isten lábát.
Ezt éreztem akkor is, amikor először csókoltam meg, és amikor kimondtuk az igeneket.
Bekötötték hát a fejemet.


- Apaaaaa. –hosszú, elnyújtott sikítás ébreszt jól megérdemelt ebéd utáni szépítő álmomból. Egy apró test zuhan rám és áll neki nyúzni az arcomat.
Fáradtan pattintom fel a szemeim. – Benji?
- Apaaaa! – megint a sikítás. Homlokráncolva nézek fel, a mellkasomon ücsörgő szőke kissrácra. – Itt van. Itt járt! – szemei hatalmasra nyíltak, ahogy elsuttogta mindezt. Értetlent játszva néztem rá, ő pedig gyerekes türelmetlenséggel forgatta meg a szemeit és közelebb hajolva, cinkos arckifejezéssel eltátogta: - A Mikulás!
-
-
Tizennégy évvel később.
Remegve léptem be a kórterembe. Pen és Danie a város másik végén, az iskolában, és Benji sem érkezett még meg. Atlantából ide az út nem tíz perces…
- Jen… -leültem mellé. Arca felismerhetetlenül összeroncsolódott, légzése nehézkes volt, hörgő sóhaj csupán.
Az orvosok persze felkészítettek. Én is láttam már egyet s mást, de ez megrázott. A feleségem, legjobb tudomásom szerint legelső szerelmem feküdt, teljesen szétroncsolt testtel egy kórházi ágyon. A morfium elnyomta a tudatát, de legalább fájdalmat sem érzett.
Állítólag nem éri meg az éjszakát.
Bevallom férfiasan ott, az ágya mellett állva, könnyeztem és amikor az EKG egyhangú sípolással jelezte, hogy vége, zokogtam.
Nem tudtam szólni, nem tudtam beszélni se hozzá, hogy legalább neki könnyebb legyen. Hangtalanul ment el.


A munkába temettem magam.. Ben Atlantában tanul orvosnak. Mindenki elszóródott itthonról. Danie éli a kamaszok életét, próbál segíteni, de fiatal még, teljesen esélytelen, hogy otthon tartsam egész nap. Pen pedig. Ő Pen, nem is fogta fel mi zajlott le körülöttünk. Persze Jen halála megviselte őt is. Anya vigyáz rá, amikor én nem tudok.
És ez eléggé gyakori. Mondtam, hogy a munkám lett az új életem, pörög az élet, nem panaszkodom. Van ami elvonja a figyelmem Jenről, pedig már egy éve, hogy meghalt.
Egy éve. Jézusom.
Amikor eszembe jut a temetés, vagy akár az arca, ha valami rá emlékeztet, és ráébreszt hogy ő már nincs, a lábaim elengednek. Kénytelen vagyok leülni. Én is öregszem azért. Lehet nyugdíjba kellene vonulnom?


Bevallom lelkiismeret fordulásom van.
Mármint. Fél éve tart ez nálam. Nagyjából azóta, mióta megláttam Daisy-t a S.H.I.E.L.D. főépületében. Mióta először elegyedtünk beszélgetésbe a kávéautomatánál. Mióta először mosolygott rám.
Jézusom. Jézusom.
A történelem nem ismételheti meg önmagát. Én házas ember vagyok.
Voltál. Holtodiglan, holtomiglan, tudod, eddig tart a templomi frigy.
Ilyenkor olyan szívesen lerúgnám a belső hangocskám belső szerveinek bő felét. Nem vagyok skizofrén, áh.
Különben is, a korkülönbség elég meredek. 14 év. Sacc per kb. Lehet több.
Vagy kevesebb.
Pen plüssnyulát a mosógépbe nyomva gondolkodtam el a dolgon. Tulajdonképpen, akár nem is lenne hülyeség…esetleg holnap randira hívom.

Mondanom sem kell, azóta hívom.



Indíték: Nyugodt. Türelmes. Hűséges. Lusta. Gúnyos. Cinikus. Finnyás. Búvalbélelt. Altruista. Fáradékony. Nagyvonalú. Álmodozó. Naiv néha. Nem túl kitartó. Kompromisszum kész. Csendes. Aluszékony. Ügyetlen. Kényelmes. Néha Gyerekes. Bátor. Jó indulatú. Néha Bosszantó.
Kapcsolata a S.H.I.E.L.D-el: Klubtag vagyok én is.

Családja: Martha Heart, 67, háztartásbeli, az édesanyám
Martin Heart, 34, katona, shield ügynök, meghalt, édesapám
Carla Heart, 30, orvos, a húgom
Jennifer Heart, 36, háztartásbeli, a feleségem, meghalt
Benjamin Heart, 20, tanuló, a legidősebb fiam
Danielle Heart, 16, tanuló és kamasz, a lányom
Penny Heart, 10, tanuló, a lányom
Ismert előfordulási helyei: S.H.I.E.L.D bevetéseken, a játszótéren, szülői értekezleten…
Háttér: Katonai iskolákba jártam, sőt elkezdtem valami orvosi félét is, de nem jutottam a végére. Legfeljebb felcsernek mehetnék el a tudásommal.
Előzőleg elkövetett bűncselekmények: Kamaszkoromban volt pár eset. Vandálkodás (nana…80-as években elfogadott az ilyesmi), egyszer talán kocsit is lophattam…de nem bizonyították rám.

Text by Sigyn, Coded by Gemma A.

LikeDislike